Kedves családom és barátaim,

Ez a blog az általam oly mélyen gyűlölt körleveleket váltja ki. 

Megérkeztem. Bálint azonnal elvesztett kulcsa végül megkerült, a reptéren, a biciklije táskájában találta meg.

Tegnap reggel kitört B-n a kreativitás, amit a körmeim kilakkozásában élt ki. Vörös lett, kicsit maszatos. Egész nap a városban voltunk, egy elég erős napszúrás lett a vége. Először kimentünk a partra, mászkáltunk a vízben, az apró kavicsokon, jól összevizeztük a ruhánkat. Vettünk egy napszemüveget (kénytelen voltam legyőzni a hisztit, hogy nem áll jól), egy francia színekben pompázó kendőt, aztán felvillamosoztunk a város északi részén fekvő Villa Arsonba, ami egy művészeti főiskola plusz galéria.

A 2008-as végzősök diplomamunka kiállítása volt a fő attrakció. Találtunk egy (engem legalábbis) padlóhoz szögező videóinstallációt az épület egyik zugában, ahol egy mocsári szörnyre emlékeztető alak üres térben, mormogó zenére végzett lassú mozgást. Egy darabig csak néztük, aztán megkértem Bálintot, hogy lépjen interakcióba a szörnyemmel. Egyedül voltunk, legyőztük :)

A diplomamunkák között volt, amit egyátalán nem tudtunk hová tenni. Ami engem leginkább megfogott, az egy több termen átívelő, egy kisfiút és az őt körülvevő kutyákat ábrázoló, fekete fonálból készült kép volt. A fonalat az alkotó (akinek sajnos nem írtam fel a nevét) úgy rögzítette, hogy a vége lelógott a földre. Alig bírtam ki, hogy ne bontsam le az egészet a falról. 

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                  A kilátás a Villa Arson teraszáról felháborító. El is indultunk lefelé, gyalog. Útba ejtettük egy pékséget és az orosz bevándorlók által épített templomot. Valóban apró orosz sziget a városban, ahol 30 fokban, világosban is égnek a templomot megvilágító reflektorok. 

A lábunkból nem sok minden maradt a nap végére, és sajnos a Bastille-napi tüzijátéról is lemaradtam hála a napszúrásnak.Azóta itthon vagyok, fekszem, de már sokkal jobban, hála az aspirinnek, amit Bálint szállított nekem az ebédszünetében.  

Megyek és visszafekszem. Beethoven végleg meghalt, szóval mostmár Nikita Lalwani, a reptéri szerzeményem vár,amíg haza nem ér B. Honvágyam van.