Végre

Elég sokáig kimaradtam. 

Múlt szerdán elkaptam valamit, amitől 2 napig feküdtem. Mindezt akkor, amikor Rózsáék is itt voltak. Péntek este már fel is keltem, így aznap este Bálinttal eldöntöttük, hogy elmegyünk mi is Cassis-ba, ahol a húgomék nyaralnak majd pár napig. Cassis Marseille-hez van közel, pici partmenti falu (ennyit tudtam indulás előtt). Mivel az út hosszú, ezért az eredeti egy db vasárnap helyett egész hétvégére mentünk.

Valahol aludni kellett. A hotelek tele voltak, egy hostelt találtunk, egy óra sétára a várostól, lefoglaltuk, és már indultunk is. A szombat kicsit kaotikusra sikerült. Elbeszéltünk egymás mellett, lekéstük a vonatot, Rózsáék a csatlakozást, de csak sikerült a faluban találkozni. Itt megtudtuk, hogy a szállásunk egy hegy tetején van, a falu melletti nemzeti parkban. Út nincs, érjünk fel még világosban.

Gabiékkal vacsoráztunk, a naplemente vége felé jártunk, elindultunk felfelé. Még a faluban figyelmeztettek, hogy ne lépjünk be a park területére este 8 után, mert cirkálnak a rendőrök. A park bejératánál vidáman baktattunk a szürkületben, csak Bálintra tört rá néha a ránkesteledik-egyedül-leszünk az erdőben-a-hegyen és a bevisznek-az-őrsre para, már volt része hasonlóban. Ezen a ponton szakadt el egyébként az első szandálom. Egy darab rendőrrel sem találkoztunk, viszont én kezdtem egyre euforikusabb állapotba kerülni, ahogy már egy órája gyalogoltunk hegynek felfelé - a part és az öböl mögöttünk hihetetlenül volt, én pedig már láttam a hegy tetején a házat.

Épületekért nem szokásom rajongani. A leírás alapján kevés elvárásom volt. A hegytetőn végül egy világháborús villát találtunk, elől lugassal, terasszal, gyertyafénynél vacsorázó emberekkel, kilátással, hátul melléképületekkel, napelemekkel. Mindez a semmi közepén. A szobánk tágas volt és hűvös, emeleteságyakkal. Tusoló helyett volt alacsony, tiszta mosdó, sok hidegvizes csappal, vödrökkel. Akármelyik pillanatban vártam, hogy előugranak ismeretlen, háborús, olasz vagy francia gyerekek. Hihetetlenül hangulatos volt, a legromantikusabb hely, ahol valaha voltam.

Reggel korán keltünk, túráztunk kicsit a parkban. Találtunk egy öblöt, kevés emberrel, kristálytiszta vízzel. Lemásztunk a sziklákon, fürödtünk. A víz olyan 15 fok körül lehetett, pár perc után elviselhetetlen volt. Bálint kibírta, hogy ne lökjön bele, miközben végigasszisztálta a húszperces beereszkedésemet a szikláról :) Nem akartam szívrohamot kapni. Másodszor voltam olyan helyen, ahol nyugodtan úsztam, apró halak között ráadásul, mert láttam, mi van több méterrel alattam. 

Miután visszaértünk a kikötőbe, találkoztunk Rózsával és Gabival, strandoltunk, közben csatlakozott Marwan is, Gabi egyik régi ismerőse.

Elindultunk kirándulni a part mellett. Bálint kinézett egy óriási, vörös sziklás hegyet. Ezt persze azért nem akartuk megmászni, de kinéztünk egy ösvényt. Mivel a szandálom elszakadt, papucsban másztam. A legközelebb a hegyhez egy vízmosásban voltunk, ahol igen nagyon meredeken, hátizsákokkal sorjáztunk egymás mögött. Ekkor adta fel a papucsom is. Mezítláb kevéssé volt kényelmes. A fiúknak láthatóan fájt, hogy abba kellett hagyni a vízmosásban felfelé mászást, ezért bedobtam, hogy Marwan jöjjön velünk jövő hétvégén, amikor két napot leszünk a hegyekben, és szeretnénk megmászni egy 3000 m feletti hegyet, túracipőben. Jelenleg ez a terv.

Azért a parti ösvény és a sziklákon mászás tartogatott még nekünk egy nudistastrandot is. Ezt onnan tudtuk legbiztosabban, hogy az ösvény egy pontján egy szoborrá meredt, baseballsapkás, meztelen kínai férfi pózolt. 

Marwan este visszahozott Nizzába kocsival, amiért nagyon hálásak voltunk, főleg, hogy Bálint is elkapta tőlem a kómát. Most is itt fekszik mellettem, kiterülve, mint egy béka. Leégtem, izomlázam van. Most éreztem először igazán, hogy nyaralok.:)