Tegnap kirándultunk a hegyekbe. Elértük a buszt, ami majd' két óra alatt elvitt minket egy Saint-Martin-Véubie nevű dizájnfaluba. Apró utcák, színes házak, virágok tömkelege, kutak, forrásvíz, sok turista. Sajnos egyetlen túraútvonal sem indult a faluból, az egy darab buszt, ami naponta közlekedik a következőbe, addigra rég lekéstük.Végül Bálint talált egy fiatal párt, akinek bepréselődhettünk a kocsijába, és elvittek minket egy Madone de Fenestre nevű helyre.
Nekem az egész kirándulás dolog már a buszút alatt sokkal szimpatikusabb lett, amikor láttam, hogy nem valami reménytelenül kietlen helyre megyünk. Hűvös volt, szellős, voltak fák. Viszont az autóban még jobban örültem, amikor láttam, hogy a 3000 m magas sziklákat látva Bálint fején óriási vigyor terül el. Mint a helyi ajándékboltos hölgytől megtudtuk, egy 13. századi Mária-jelenés helyszínén voltunk. Mondjuk már a kápolna is gyanús volt.
Túrafelszerelés hiányában papucsban ás szandálban mászkáltunk egy kicsit a tehénszaros sziklákon. Ropogós-friss volt a levegő, kolompoltak a csordák a szomszédos hegyoldalon, patakok siettek lefelé, virágok nyíltak, tiszta idill.
Aztán eleredt az eső, magamra kaptam B. esőkabátját (amiért hülyének néztem csomagolás közben), és már indultunk is lefelé. A stoppolással hazafelé nagyobb szerencsénk volt, szinte azonnal felvett egy zene szakos phd hallgató, aki beszélt angolul.
A faluban egy öreg francia néni sütött nekünk palacsintát. Félrecsúszott szemüveggel, az ujját sokszor megégetve többször is megbizonyosodott arról, hogy rendesen agyonütötte a palacsintát minden oldalról, gondosan kiszárította, kézzel is jól megpaskolgatta, de csak miután Bálint nyers húsát - szintén kézzel - berakta a sütőbe. Élmény volt nézni. :)
Végül hazaértünk, és vettünk jegyet péntekre a jazzfesztiválra. Remélem izgalmas lesz.
