Végre

Már pakolok. Rossz itthagyni Bálintot, ha csak két hétre is. Főleg ebben a idillben, ami ránkköszöntött az utóbbi időben.

Izgulok az ősz miatt.

Mindjárt találkozunk.

Ja, és mégis létezik a piramis. Szombaton, egész napos csatangolás és túrázás után, némi bozótvágás és könnyű hámsérülések árán megtaláltuk. Pici, barlang is van alatta.

 Csütörtökön 17 15-kor indul a buszom a bécsi reptérről Pestre, kb 8-ra leszek a népligetnél. Az nagy végkövetkeztetéseket majd levonom otthon, most lefoglal, hogy ajándékot vegyek, meg drámázzak egy kicsit.

Ma, Mária mennybemenetelének napján ünnep van, még az arab is zárva.

Próbálunk meggyógyulni, ennek érdekében ma a hétvégi hegymászás előtt döglős napot tartottunk. Pár percig esett az eső, otthonszag volt. Megnéztünk rengeteg filmet, olvastunk modern japán irodalmat, és felfedeztük a város tőlünk északra fekvő részét. Alig építik be a dombokat, sok üres telek és villa és izgalmas kert van, olaj- és citromfákkal. Loptunk virágot meg szedret (reméljük, szeder volt).

Marwant még mindig nem értük el, szóval nem holnap törünk a 3000 m-es hegycsúcsra.

Elég sokáig kimaradtam. 

Múlt szerdán elkaptam valamit, amitől 2 napig feküdtem. Mindezt akkor, amikor Rózsáék is itt voltak. Péntek este már fel is keltem, így aznap este Bálinttal eldöntöttük, hogy elmegyünk mi is Cassis-ba, ahol a húgomék nyaralnak majd pár napig. Cassis Marseille-hez van közel, pici partmenti falu (ennyit tudtam indulás előtt). Mivel az út hosszú, ezért az eredeti egy db vasárnap helyett egész hétvégére mentünk.

Valahol aludni kellett. A hotelek tele voltak, egy hostelt találtunk, egy óra sétára a várostól, lefoglaltuk, és már indultunk is. A szombat kicsit kaotikusra sikerült. Elbeszéltünk egymás mellett, lekéstük a vonatot, Rózsáék a csatlakozást, de csak sikerült a faluban találkozni. Itt megtudtuk, hogy a szállásunk egy hegy tetején van, a falu melletti nemzeti parkban. Út nincs, érjünk fel még világosban.

Gabiékkal vacsoráztunk, a naplemente vége felé jártunk, elindultunk felfelé. Még a faluban figyelmeztettek, hogy ne lépjünk be a park területére este 8 után, mert cirkálnak a rendőrök. A park bejératánál vidáman baktattunk a szürkületben, csak Bálintra tört rá néha a ránkesteledik-egyedül-leszünk az erdőben-a-hegyen és a bevisznek-az-őrsre para, már volt része hasonlóban. Ezen a ponton szakadt el egyébként az első szandálom. Egy darab rendőrrel sem találkoztunk, viszont én kezdtem egyre euforikusabb állapotba kerülni, ahogy már egy órája gyalogoltunk hegynek felfelé - a part és az öböl mögöttünk hihetetlenül volt, én pedig már láttam a hegy tetején a házat.

Épületekért nem szokásom rajongani. A leírás alapján kevés elvárásom volt. A hegytetőn végül egy világháborús villát találtunk, elől lugassal, terasszal, gyertyafénynél vacsorázó emberekkel, kilátással, hátul melléképületekkel, napelemekkel. Mindez a semmi közepén. A szobánk tágas volt és hűvös, emeleteságyakkal. Tusoló helyett volt alacsony, tiszta mosdó, sok hidegvizes csappal, vödrökkel. Akármelyik pillanatban vártam, hogy előugranak ismeretlen, háborús, olasz vagy francia gyerekek. Hihetetlenül hangulatos volt, a legromantikusabb hely, ahol valaha voltam.

Reggel korán keltünk, túráztunk kicsit a parkban. Találtunk egy öblöt, kevés emberrel, kristálytiszta vízzel. Lemásztunk a sziklákon, fürödtünk. A víz olyan 15 fok körül lehetett, pár perc után elviselhetetlen volt. Bálint kibírta, hogy ne lökjön bele, miközben végigasszisztálta a húszperces beereszkedésemet a szikláról :) Nem akartam szívrohamot kapni. Másodszor voltam olyan helyen, ahol nyugodtan úsztam, apró halak között ráadásul, mert láttam, mi van több méterrel alattam. 

Miután visszaértünk a kikötőbe, találkoztunk Rózsával és Gabival, strandoltunk, közben csatlakozott Marwan is, Gabi egyik régi ismerőse.

Elindultunk kirándulni a part mellett. Bálint kinézett egy óriási, vörös sziklás hegyet. Ezt persze azért nem akartuk megmászni, de kinéztünk egy ösvényt. Mivel a szandálom elszakadt, papucsban másztam. A legközelebb a hegyhez egy vízmosásban voltunk, ahol igen nagyon meredeken, hátizsákokkal sorjáztunk egymás mögött. Ekkor adta fel a papucsom is. Mezítláb kevéssé volt kényelmes. A fiúknak láthatóan fájt, hogy abba kellett hagyni a vízmosásban felfelé mászást, ezért bedobtam, hogy Marwan jöjjön velünk jövő hétvégén, amikor két napot leszünk a hegyekben, és szeretnénk megmászni egy 3000 m feletti hegyet, túracipőben. Jelenleg ez a terv.

Azért a parti ösvény és a sziklákon mászás tartogatott még nekünk egy nudistastrandot is. Ezt onnan tudtuk legbiztosabban, hogy az ösvény egy pontján egy szoborrá meredt, baseballsapkás, meztelen kínai férfi pózolt. 

Marwan este visszahozott Nizzába kocsival, amiért nagyon hálásak voltunk, főleg, hogy Bálint is elkapta tőlem a kómát. Most is itt fekszik mellettem, kiterülve, mint egy béka. Leégtem, izomlázam van. Most éreztem először igazán, hogy nyaralok.:)

Megérkezett a családom fele. Annyira örültem nekik. 

(Messzire szakadt gyermeküknek a szüleim küldtek kb 2 kg édességet, egy kisebb zsáknyi pogácsát, három óriási dinnyét. Ezzel meg is telt a szobánk.:))

Átautóztunk Antibes-ba, sétáltunk a szappanszagú, meleg óvárosban, vacsiztunk. Ez több órás programnak bizonyult. Miközben én töretlen lelkesedéssel kanalaztam a csokimousse-t (amit majd megpróbálok otthon nektek), Bálint élvezettel fogyasztott el mellettem egy tányér osztrigát, majd bárányt, desszertként pedig pár tucat csigát. A csigákat egyenként kellett kibányászni a házukból, ekkor már elég késő volt.

Éjjel fürödtünk a tengerben. 

Ahh.

*Kedden érkezik a családom fele, várom már őket nagyon. Kb 2 napig maradnak.

*Piknikezni és borozni éjjel a tengerparton jó, ezentúl sokkal gyakrabban, amíg megtehetem. 

*Tervezünk egy monacói biciklitúrát, hegyek közti úttal, nagyon hajnali indulással. Úgy volt, hogy most hétvégén, de inkább jövő héten.

*Tegnap fotózás közben találtunk egy mini-deszkást. Halálfejes sisak, kirobbanó energia,   négy év.

Tegnap a parton kipróbáltuk a vízi ejtőernyőzést, ketten egyszerre. Kicsit megmártogattak közben. A bójákon kívül egyszer lenézek, és látom, h a lábam alatt uszonyok ágaskodnak ki a vízből. Azonnal elindult bennem a cáááááápa kezdetű néma sikoly, de mire megszólaltam volna, nyilvánvalóvá vált, hogy három delfin szeli alattunk vidáman a habokat. 

Szeretek a parton. Tegnap beszélgettem egy szuvenírtájképfestő francia fazonnal, aki Gyula nevű barátjáról, Sárközy testmagasságáról, és a Hortobágy lovaskultúrájáról értekezett legszívesebben. :) 

 Alig ismerek rá az arcomra  a tükörben, túl barna. Viszont legalább ismét vannak szeplőim.

 Az utóbbi két napban kifejezetten élveztem, hogy itt vagyok. Így, hogy végre teljesen itt vagyok, és nem csak részben, sokkal, sokkal jobb. Biciklizünk a városban, nézelődünk, strand, képregénybolt, festmények, finom sárgadinnye és szamóca, és ma végre hűvös.

Tegnap este elmentünk Bálinttal a jazzfesztre. Sokkszerűen hatott, hogy ez tényleg egy nagyon sznob fesztivál, többségében középkorú emberekkel. Senki sem szemetelt, hiányoztak a részegek. A hely viszont gyönyörű volt, olajfákkal teli, égőfüzérekkel kivilágított liget, római romok mellett. Hat koncert volt péntek este, három színpadon. Ezek közül a legjobban Yael Naim és egy Gooyatsh (www.eddylagooyatsh.com) nevű pasi előadása tetszett, nagyon interaktív volt és vicces. Yael Naim pedig egyátalán nem olyan, mint amilyennek az albuma alapján képzeltem, sokkal energikusabban és szenvedélyesebben játszik, és ugrál. Éjfél körül ott álltam a tömegben, ő a zongorán játszott, mindenki más utána dúdolta a dallamot, becsuktam a szemem, hihetetlenül jó volt.

Fénykép sajnos nincs. A fényképezőgépet aznap reggel szerettem meg újra, este a bejáratnál rögtön elvették. Sehol sem írták ki, h nem lehet kamerát bevinni, szóval próbálkoztunk vagy négy embernél, hogy hátha beengednek vele, de nem. 

Holnap hegyek. 

 Még élek, csak elég rosszul éreztem magam az utóbbi pár napban. Remélem, ez volt a holtpont. Most megyek strandolni.

 Tegnap kirándultunk a hegyekbe. Elértük a buszt, ami majd' két óra alatt elvitt minket egy Saint-Martin-Véubie nevű dizájnfaluba. Apró utcák, színes házak, virágok tömkelege, kutak, forrásvíz, sok turista. Sajnos egyetlen túraútvonal sem indult a faluból, az egy darab buszt, ami naponta közlekedik a következőbe, addigra rég lekéstük.Végül Bálint talált egy fiatal párt, akinek bepréselődhettünk a kocsijába, és elvittek minket egy Madone de Fenestre nevű helyre.

Nekem az egész kirándulás dolog már a buszút alatt sokkal szimpatikusabb lett, amikor láttam, hogy nem valami reménytelenül kietlen helyre megyünk. Hűvös volt, szellős, voltak fák. Viszont az autóban még jobban örültem, amikor láttam, hogy a 3000 m magas sziklákat látva Bálint fején óriási vigyor terül el. Mint a helyi ajándékboltos hölgytől megtudtuk, egy 13. századi Mária-jelenés helyszínén voltunk. Mondjuk már a kápolna is gyanús volt. 

Túrafelszerelés hiányában papucsban ás szandálban mászkáltunk egy kicsit a tehénszaros sziklákon. Ropogós-friss volt a levegő, kolompoltak a csordák a szomszédos hegyoldalon, patakok siettek lefelé, virágok nyíltak, tiszta idill. 

Aztán eleredt az eső, magamra kaptam  B. esőkabátját (amiért hülyének néztem csomagolás közben), és már indultunk is lefelé. A stoppolással hazafelé nagyobb szerencsénk volt, szinte azonnal felvett egy zene szakos phd hallgató, aki beszélt angolul. 

A faluban egy öreg francia néni sütött nekünk palacsintát. Félrecsúszott szemüveggel, az ujját sokszor megégetve többször is megbizonyosodott arról, hogy rendesen agyonütötte a palacsintát minden oldalról, gondosan kiszárította, kézzel is jól megpaskolgatta, de csak miután Bálint nyers húsát - szintén kézzel - berakta a sütőbe. Élmény volt nézni. :)

Végül hazaértünk, és vettünk jegyet péntekre a jazzfesztiválra. Remélem izgalmas lesz. 

Ma városnézés címén először megnéztük a modern művészetek múzeumának két emeletét, mielőtt kitessékeltek minket. A bejáratnál Richard Long agyagos tenyérmandalája fogadott minket. Első látásra nem igazán érthető, hogy miért szentel neki egy egész emeletet az intézmény. Némi idő elteltével azonban oldalra és lefelé óriásivá vált a tér, és a keresztjei, vonalai, körei meg a spiráljai végtelenül vonzónak tűntek.

Második emelet. Robert Malaval női hullautánzataitól frászt kaptam. 

Aztán fagyiztunk az óvárosban, ami gyönyörű, tele sikátorokkal és régi templomokkal. Megnéztük a kikötőt, felbicikliztünk a szomszédos hegyre, és nagy nehezen megtaláltuk az erődöt (ahová egyébként nem lehet bejutni). Egy kis ösvényen indultunk el lefelé, mert B. a betonutat, amin feljöttünk, unalmasnak találta. Lefelé gurulni sokkal izgalmasabb, mint megdögleni felfelé. Most nagyon fáradt vagyok.

 Sokszor van ez így.  

Lényeg a töltött disznó a jobb oldalon.

Péntek van, kint tűz a nap, én meg az indiai matekzseniről olvasok (Nikita Lalwani: Gifted), közben óránként tusolok.

Mindjárt találkozunk B.-vel és körbejárjuk az óvárost. Most jó, amiért nagyon hálás vagyok.

B. a legtermészetesebb módon vágja zsebre a telefonomat, ha nem vagyok résen. Ma reggel nem voltam, így egy darabig nem veszem fel.

 Tegnap nagyrészt képekkel foglalkoztam, hullámzó kedélyállapotban. Elég kiélezett helyzet ez, hogy ketten vagyunk csak itt, a nyár maradék részében, egy pici szobában. 

Délután elmentünk a város szélére, vettünk egy biciklit és egy bodyboardot. Úton odafelé B. szóba elegyedett a Brad Pittet váró paparazzikkal. Próbál néha meggyőzni, hogy álljak be én is, megalapozhatnám az otthoni blikk-karrieremet :)

Azt hiszem, mindenki tudja, hogy mekkora egy sportfrau vagyok én, ennek ellenére hosszan biciklizni a tengerparton kifejezetten jó élmény. A kérdéseim egészen háttérbe szorultak közben. Ma ebédszünetben és este is kint leszünk, igazán sajnálhatjátok, hogy nem látjátok, ahogyan a hullámokat szelem :) Már csak egy napernyőt kell beszerezni, és tökéletes turistának érzem magam. A napszúrás óta kizárólag napszemüvegben, és egy kék-piros fejkendőben mozdulok ki...

Nemsokára kezdődik a nizzai jazz fesztivál, szívesen meghallgatnék valamit, meglátjuk. 

 Kedves családom és barátaim,

Ez a blog az általam oly mélyen gyűlölt körleveleket váltja ki. 

Megérkeztem. Bálint azonnal elvesztett kulcsa végül megkerült, a reptéren, a biciklije táskájában találta meg.

Tegnap reggel kitört B-n a kreativitás, amit a körmeim kilakkozásában élt ki. Vörös lett, kicsit maszatos. Egész nap a városban voltunk, egy elég erős napszúrás lett a vége. Először kimentünk a partra, mászkáltunk a vízben, az apró kavicsokon, jól összevizeztük a ruhánkat. Vettünk egy napszemüveget (kénytelen voltam legyőzni a hisztit, hogy nem áll jól), egy francia színekben pompázó kendőt, aztán felvillamosoztunk a város északi részén fekvő Villa Arsonba, ami egy művészeti főiskola plusz galéria.

A 2008-as végzősök diplomamunka kiállítása volt a fő attrakció. Találtunk egy (engem legalábbis) padlóhoz szögező videóinstallációt az épület egyik zugában, ahol egy mocsári szörnyre emlékeztető alak üres térben, mormogó zenére végzett lassú mozgást. Egy darabig csak néztük, aztán megkértem Bálintot, hogy lépjen interakcióba a szörnyemmel. Egyedül voltunk, legyőztük :)

A diplomamunkák között volt, amit egyátalán nem tudtunk hová tenni. Ami engem leginkább megfogott, az egy több termen átívelő, egy kisfiút és az őt körülvevő kutyákat ábrázoló, fekete fonálból készült kép volt. A fonalat az alkotó (akinek sajnos nem írtam fel a nevét) úgy rögzítette, hogy a vége lelógott a földre. Alig bírtam ki, hogy ne bontsam le az egészet a falról. 

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                  A kilátás a Villa Arson teraszáról felháborító. El is indultunk lefelé, gyalog. Útba ejtettük egy pékséget és az orosz bevándorlók által épített templomot. Valóban apró orosz sziget a városban, ahol 30 fokban, világosban is égnek a templomot megvilágító reflektorok. 

A lábunkból nem sok minden maradt a nap végére, és sajnos a Bastille-napi tüzijátéról is lemaradtam hála a napszúrásnak.Azóta itthon vagyok, fekszem, de már sokkal jobban, hála az aspirinnek, amit Bálint szállított nekem az ebédszünetében.  

Megyek és visszafekszem. Beethoven végleg meghalt, szóval mostmár Nikita Lalwani, a reptéri szerzeményem vár,amíg haza nem ér B. Honvágyam van.